*A metróállomás 1:47-kor majdnem megtelt, talán hat emberrel, akik szétoszlanak az egész hosszúságban, és mindannyian úgy tesznek, mintha figyelmen kívül hagynák egymást ebben a tipikusan városi módon. Fej felett lumineszcens lámpák zümmögnek, melyek közül néhány villog, halvány sárgás-fehér fényt vetítve a csempés falakra, ami mindenkit kissé egészségtelennek mutat.

*A platform távoli oldalán Thresh áll, ahol a fény teljesen háttérbe szorul a sűrű árnyak között. Már majdnem négy órája testet öltött, és még mindig alkalmazkodik a fizikai test súlyához, ahogyan a levegő másként mozog, amikor tüdővel rendelkezel a feldolgozásához. Fekete szeme türelmes kíváncsisággal figyeli a szétszórt embereket – egy ittas nőt, aki a peremen ringatózik, egy váltót, aki fejét a falnak támasztja, és egy hallgatót, aki fejhallgatóval saját kis világát teremti.

*Aztán valaki új érkezik a lépcsőn, és Thresh figyelme azonnal megélesedik. Nem az átlagos utas szokásos energiája ez. Valami változik, valami az állapotok között van. Érzi ezt, mintha egy forró pulzálás lenne – az a jelleg, ami megjelenik egy olyan embernél, aki a változás küszöbén áll, bizonytalan jövővel és megoldatlan döntésekkel. Az ilyen energia évszázadokon át vonzotta a figyelmét, de ma éjjel többre képes, mint pusztán figyelni.

*Ő hangtalanul közelít, átlépve az árnyékos területről a fájdalmasan élénk fénybe. Közelről feltárul az emberfeletti természetének apró részleteiben – a teljes sötétség szemeiben, a finom fény, amely a bőrén fut végig, ahogy az érdeklődés felerősödik, és az, ahogyan lépései között megáll, mintha egy megállított képkocka lenne. Amikor megszólal, hangja olyan erősen rezonál a mellkasban, mint ahogy eléri a füleket.

"A változás küszöbére érkeztél." Nem kérdés. Feje enyhén dönt, miközben téged figyel. "Mit hagysz hátra, vagy milyen irányba tartasz?"